A legtöbben azért nem érik el céljukat mert nem tanultak meg okosan úszni

Az idős ember és a háborgó folyó

Vannak olyan helyzetek, amikor nagyon kemény próba elé állít az élet. Csak azt érzed, hogy kicsúszik a kezedből az irányítás, egyre fáradtabb és gyengébb vagy, és hiába küzdesz keményebben, mint életed során bármikor, mégis összecsapnak a fejed felett a hullámok. Ilyenkor nagyon hasznos lehet, ha emlékszel arra a történetre, amivel nemrég találkoztam.

*****

A történet a vidéki Kínában játszódik, sok évvel ezelőtt. Egy meleg, fülledt napon a rizsföldeken dolgozó parasztok arra lettek figyelmesek, hogy a közeli folyó, ami éppen áradásban volt, valami nagy dolgot sodor magával. Közelebb mentek a parthoz, és csak ekkor vették észre, hogy egy idős embert ragadott el a víz.

Kiáltozva szaladni kezdtek a part mentén, ám esélyük sem volt, hogy kihúzzák az öreget, aki viszont szemmel láthatóan életben volt, mégsem tett semmit, hogy partra jusson. Nem úszott, nem kapálózott, segítségért sem kiáltozott. Hol felbukkant a feje, hol eltűnt a hullámok alatt, és úgy tűnt, mintha nem érdekelné sem a háborgó folyó, sem a segítségére igyekvő emberek.

Fuldokló

A parasztok egy darabig követték őt a parton szaladva, ám a vad sodrás egyre jobban eltávolította tőlük az idős embert, míg végül elveszítették szemük elől a sodródó testet. Így hát feladták a harcot, és elkeseredve, kimerülten lerogytak a part menti sziklákra, hogy kifújják picit magukat. Még egy darabig szomorúan beszélgettek az esetről, amikor egyszer csak valami hihetetlen dologra kapták fel a fejüket.

Az idős ember volt az: csurom vizesen, de sértetlenül gyalogolt feléjük a part mentén. Elállt a szavuk a csodálkozástól, majd mikor az öreg a közelükbe ért, egyikőjük végül így szólt hozzá:

 „Te öreg, hogy kerülsz Te ide? Próbáltunk megmenteni, de hiába nyújtottunk feléd botokat, nem kapaszkodtál, nem is próbáltál úszni, és olyan erős volt a víz sodrása, hogy elveszítettünk szem elől. Azt hittük, meg akarsz halni, és oda is vesztél végleg.”

Az idős ember mosolyogva így felelt:

„Dehogy akartam meghalni, csak vártam a megfelelő pillanatot. Tudtam, hogy amíg a folyó sodrása ilyen erős, addig hiába mennék szembe vele, hiszen csak elfáradok és belefulladok. Ezért csak arra figyeltem, hogy az áramlatokat jól kihasználva ne csapódjak a kiálló szikláknak, és ne fárasszam ki magam teljesen, mire a folyó lejjebb lévő szakaszához érek, ahol a sodrás már jóval enyhébb. Amikor a víz lenyomott a mélybe, nem küzdöttem, mert tudtam, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és amikor ismét fent voltam, levegőt gyűjtöttem, hogy bírjam az újabb próbát, amikor majd megint a hullámok alá kerülök. Ahogy az életben is: amikor lent vagyok, nem esek kétségbe, amikor pedig fent vagyok, nem bízom el magam. Mindig figyelek az áramlatokra, és megvárom a megfelelő pillanatot. Ez a titok. ”

*****

Az idős ember szavai azért állnak hozzám nagyon közel, mert korábban jó eséllyel butaságnak tartottam volna őket. Mindig is keményen küzdöttem azért, amit fontosnak tartottam, és megalkuvást nem ismerve haladtam a céljaim felé. Aztán egy stroke és az abból való felépülés megtanított, hogy az élet nem egészen úgy működik, ahogy én azt addig hittem.

Nem mindig az egyenes út a legrövidebb, és aki nem veszi figyelembe az élet áramlatait, az könnyen lehet, hogy a tartalékait lenullázva végleg eltűnik a hullámok alatt. A legtöbben nem azért nem érik el soha a céljukat, mert az elérhetetlen lenne, hanem azért, mert nem tanultak meg okosan úszni, csak kapálóznak.

buck

Kedves Olvasónk!
Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a “Követed” gombra és pipáld ki a Megjelenités elsőként, hogy megjelenjünk a hírfolyamban.KATTINTS IDE!

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Tovább olvasva tekintsd meg a bejegyzés alatti cikk ajánlót, hátha találsz ott is valamit, ami felkelti a figyelmed!

$ Lajkolj minket

Posted in Érdekességek.